1. fejezet

Végre eljött.
Végre eljött az a nap, amit talán a legjobban vártam az életemben.
Végre ma elutazom egy régi barátomhoz, Bellához. Azért vártam ennyire ezt a napot, mert már nagyon rég láttam Bellát. Igaz, hogy amikor először találkoztunk, akkor még csak 10 évesek voltunk, de úgy hasonlítottunk egymásra, mint két testvér. Annyira sajnáltam életemben, hogy ilyen kevés időt tudtunk együtt lenni. Egy ideig én is Phoenixben éltem a családommal, de az anyukámat szörnyű baleset érte és csak Washingtonban tudták meggyógyítani. De az óta eltelt hét év. Mire végre visszaköltöztünk Phoneixbe, Bella már nem volt itt. De az anyukáját megtaláltam és mondta, hogy Bella elutazott az apjához Forksba. Így hát egyik nap felhívtam Bellát és megbeszéltük, hogy a mai nap elutazom hozzá. Apukám vitt ki a reptérre.
- Nagyon vigyázz magadra! Ha bármi baj van, azonnal hívj! - mondta már-már sírva.
- Nyugi apa! Vegyél mély lélegzetet. Már elég nagy vagyok, tudok magamra vigyázni - mondtam nyugtatóan.
Ekkor megérkeztünk a reptérre és apa segített bevinni a csomagomat. Nem vittem túl sok dolgot, de Bella mondta, hogy inkább csak meleg cuccokat vigyek, mert Forksban mindig esik az eső. Ez biztos furcsa lesz nekem, mert eddig mindig meleg helyen éltem. De ez volt az utolsó dolog, ami aggasztott volna. Most semmi sem tudott volna kiborítani, annyira boldog voltam.
- Kár, hogy anyád nem tudott kikísérni. Tudod, hogy nagyon szeretünk és tényleg nagyon vigyázz magadra! Nagyon szeretlek!
- Igen tényleg kár. Tudom, és nagyon fogok vigyázni apa. De légyszi’ nyugodj meg! Én is nagyon szeretlek és mondd meg anyának, hogy őt is nagyon szeretem!
Ezzel megöleltük egymást és nyomtunk egymás arcára egy-egy puszit. Tényleg nehéz volt apától elköszönni, mert ő mindig segített rajtam minden bajban. És akkor végre felszálltam a gépre. Elég hosszú volt az út, több mint 4 óra. Amikor leszálltam, Bella várt rám. Ahogy megláttam, futva odamentem hozzá és a nyakába ugrottam. Lehet, el is sírtam magam, de olyan boldog voltam, hogy nem érdekelt.
- Bella! Jaj Istenem de örülök neked! – mondtam neki kisírt szemekkel.
- Jaj Mary! Nyugi, nem kell sírni! Nagyon örülök, hogy itt vagy! – mondta, és úgy láttam, hogy ő is elsírta magát.
Amikor befejeztük a nagy ölelkezést megláttam, hogy egy jóképű izmos pasi áll mellette. Kérdően Bellára néztem.
- Oh, bocsánat. Hagy mutassam be a szerelmemet, Edwardot.
- Nagyon örülök! – mondta kedvesen és a kezét nyújtotta felém.
- Én is! – mondtam én is, és kedvesen kezet ráztunk. – Annyi mindent el szeretnék mesélni Bella! Történt sok jó, de sajnos voltak rosszak is.
- Először lehet egy kérdésem?
- Már ez is egy kérdés, de persze nyugodtan – mondtam viccelődve, ő erre egy vigyorral válaszolt.
- Anyukád túlélte a balesetet? – kérdezte reménykedve.
- Igen. Szerencsére meg tudták menteni, de sajnos tolószékbe került. – ettől mindig elérzékenyülök, de semmi sem ronthatja el a kedvemet.
- Na, ennek nagyon örülök, mármint arra, hogy túlélte! – mondta vigasztalóan, és megsimogatta a vállamat.
- Mehetünk? – kérdezte Edward kedvesen.
- Ööö, persze – válaszolt Bella.
Megfogták egymás kezét, és elindultunk a cuccaimért. Épp akartam nyúlni értük, de Edward megelőzött és a szabad kezével megfogta őket.
- Hagyd, viszem – mondta mosolyogva.
Én csak egy mosollyal tudtam válaszolni. Amikor kiértünk a parkolóba, egy Volvo mellett álltunk meg. Én meg csak tátott szájjal néztem a kocsit. Akkor vettem csak észre, hogy nyitva van a szám, mikor Bella és Edward elkezdtek nevetni. Nem tudtam mit csinálni, én is nevettem velük.
- Bocsánat, de imádom a Volvokat
- Na, akkor azt hiszem, jóban lesztek. Meg ha így szereted az ilyen kocsikat, meg kéne ismerned Edward testvérét – nevette Bella.
Beültünk a kocsiba és elkocsikáztunk Forksig. Nem tűnt hosszúnak az út, egész végig Bellával beszélgettem. Mikor megérkeztünk Belláék házához, Edward valami eszméletlen gyorsan kiszállt a kocsiból és kivette a csomagjaimat a csomagtartóból. Én csak ámultam, hogy lehet valaki ilyen gyors. Bementünk a házba, Bella egy csókkal megköszönt mindent Edwardnak és elköszönt tőle.
- Sziasztok, majd találkozunk és jó szórakozást! – mondta vigyorogva.
- Meglesz! – kacsintott rá Bella.
Én még gyorsan mondtam Edwardnak egy sziát, de már ki is ment az ajtón.
- Na, gyere, megmutatom a szobámat, és hogy hol fogsz aludni.
Megfogta a kezemet, és felhúzott az emeletre. Mikor beléptem a szobába, az egész tök „Bellás”, otthonos volt.
- Tök jó a szobád! – miközben ledobtam a holmimat az ágyára.
- Amint látod, franciaágyam van, úgyhogy vagy velem alszol, de aludhatsz a vendégszobában is - mondta kedvesen.
- Inkább választom a vendégszobát, nem szeretnék útban lenni.
- Rendben. De nyugi nincs takarodó, úgyhogy bármeddig fent maradhatunk dumálni, elvégre már 17 évesek, vagyunk, nem szólhat be az apám. – mondta nevetve.
- Rendben! – nevettem.
Gyorsan lepakoltam a vendégszobába. Beraktam a ruháimat a szekrénybe és a nesszeremet meg a fürdőszobába. Aztán átmentem Bella szobájába és leültem mellé, hogy beszélgessünk.
- Na hogy ismerkedtetek meg? – kezdtem bele rögtön a közepébe.
- Hát, amikor idejöttem a suliba nagyon utáltuk egymást. Nem tudom miért egyszerűen nem voltunk szimpik egymásnak. De aztán jobban megismertük egymást sok titok kiderült és rájöttünk, hogy mennyire összeillünk. És végül jött az első csók.
- De édes. – vigyorogtam. – Bárcsak nekem is eljönne végre ez az életemben. Megtalálni azt a férfit, akit teljes szívemből szeretek. Mázlista vagy. Főleg… ööö… Edwarddal… igen. Fú, de régies neve van. – ez egy kicsit fura volt… de lehet, hogy a szülei régimódiak.
- Hát igen. De engem nem zavar így szerintem egy kicsit… ööö… szexysebb – vigyorgott, már szinte nevetett, én meg persze nevettem vele.
- Véletlenül nincs testvére? – húzogattam a szemöldökömet.
- De van… kettő is… de mind a kettő foglalt. – vigyorgott.
- Hát igen, ilyen az én formám. – sóhajtottam. Még beszélgettünk egy kicsit az élet dolgairól, meg arról, mi történt velünk ebben a hét évben. Bella mesélt pár la push-i barátjáról, főleg Jacobról és Sethről, meg említett valami Leahát is. Egyszer csak csöngettek és Bella lement, hogy kinyissa az ajtót. Én mentem utána. Amikor kinyitotta az ajtót, azt hittem eláll a lélegzetem. Aki az ajtóban állt, ő volt életemben a legeslegszebb ember a világon.